KÖSZÖNTJÜK HONLAPUNKON!

1719-ben gróf Csáky Imre kalocsai érsek adott engedélyt 30 család letelepedésére.

TÓTH MENYHÉRT

Kossuth díjas festőművész, aki ezer szállal kötődik Miskéhez.

Hírek, információk

Fontos tudnivalók a helyi lakosoknak illetve az ide látogatóknak.

FALUNAP - 2023.

POLGÁRMESTREI KÖSZÖNTŐ

TISZTELT LÁTOGATÓ!

Üdvözlöm Önt Miske község Honlapján!

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját.

Honlapunk célja kettős, egyrészt szeretnénk bemutatni településünket, másrészt hasznos és fontos információk, valamint szolgáltatások közzététele révén erősíteni kívánjuk az önkormányzat ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Látogatása során megismerkedhet településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeinkkel, kulturális életünkkel.

Megismerheti községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit, betekintést nyerhet a településünk oktatási-, kulturális életébe, tájékozódhat Miske közéletéről, valamint információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről.

A község megválasztott polgármestereként, képviselő-társaimmal együtt nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni értékeink megóvására, hagyományaink őrzésére, felelevenítésére, a közös együttműködésre, hiszen csak összefogással érhetünk el és hozhatunk létre olyan maradandó értékeket, melyekre az utánunk következő nemzedék is büszke lehet majd.

Bízom abban, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig az aktuális képet kapjanak településünkről, annak közéletéről és rendezvényeiről. Barangoljon hát továbbra is kedvére és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen.

Tisztelettel:
dr. Serföző Csaba
– polgármester

Az E-önkormányzat portálon az állampolgárok és a vállalkozók is személyes megjelenés, postai sorban állás, felesleges utazás nélkül küldhetik be kérelmeiket, bevallásaikat, ellenőrizhetik adószámla kivonatukat, feldolgozott bevallásaikat megtekinthetik, és ingyenesen fizethetnek bankkártyával adót, díjat, illetékeket az önkormányzatnál.

Biztonságos online ügyintézés a helyi önkormányzatnál.

E-Önkormányzat portál >>>

Hasznos oldalak

Megszakítás
Megnyert palyazatok
Megnyert palyazatok
Megnyert palyazatok